0

20 mondat a Labdarúgó-világbajnokságról

Világbajnoki trófea
1. A négyévente megrendezett döntőt először 1930-ban rendezték meg Uruguayban.

2. Az első gólt a francia Lucien Laurent rúgta július 13-án.

3. A második világháború miatt 1942-ben és 1946-ban nem került megrendezésre a döntő.

4. Az eddigi 19 döntőből csak Brazília volt ott mindegyiken.

5. A korábbi 16 és 24 csapat után, 1998 óta már 32 nemzeti válogatott mérheti össze erejét a bajnokságon.

6. A házigazda mindig automatikusan részt vehet a világbajnokságon.

7. Magyarország eddig két döntő mérkőzésen játszott (1938-ban és 1954-ben) és mindkétszer ezüstérmet hozhatott csak haza.

8. 1982-ben Magyarország 10 góllal verte el Salvador csapatát, mely az egyetlen kétszámjegyű eredmény eddig.

9. Az egy mérkőzésen szerzett legtöbb gól címet az orosz Oleg Salenko birtokolja, aki egymás után 5 gólt rúgott Kamerunnak.

10. Két egymást követő fináléban (1986-ban és 1990-ben) ugyanaz a két csapat (az NSZK és Argentína) mérkőzött meg egymás ellen.

11. A leggyorsabb gólt 2002-ben Hakan Sükür török játékos szerezte, mégpedig a mérkőzés kezdetét követően a 10,2 másodpercben.

12. A legfiatalabb gólszerző a brazil Pelé, aki 1958-ban Wales ellen 17 évesen talált be a kapuba.

13. Pelé továbbá az egyetlen, aki egyedülálló módon háromszoros világbajnoknak mondhatja magát.

14. A legidősebb gólszerző a kameruni Roger Milla, aki 1994-ben 42 évesen rúgott gólt Oroszország ellen.

15. Az 1950-es futball VB-ről India visszalépett, mivel a FIFA előírta, hogy mindenkinek cipőben kell játszania, ők pedig akkoriban még mezítláb játszották a focit.

16. Az eddig megrendezett 19 labdarúgó-világbajnokságból 9-et dél-amerikai ország, 10-et európai ország nyert meg.

17. A világbajnokságok történetében eddig 49 mesterhármas született.

18. A magyar Kiss László 1982-ben röpke hét perc alatt tudott triplázni, ráadásul ez az eddigi világbajnokságok leggyorsabb mesterhármasa.

19. Leggyorsabban piros lapot José Batista kapott 1986-ban, a mérkőzés kezdete után 56 másodperccel.

20. A VB döntője minden alkalommal a világ legnézettebb sporteseménye.

Dimensions.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.